Gorbud visszakísérte a látogatót a felszínre. A legkülső csarnokban,
mielőtt elbúcsúzott volna tőle, veretes szavakkal biztosította örök
barátságáról és átadta neki a gondosan kiválasztott ajándékot: egy díszesen
illuminált példányt a Homoki históriából. A könyv önmagában is
kisebbfajta vagyont ért, ám a csatos fedél és az előzéklap közé csúsztatva ott
lapult egy bemutatóra szóló hitellevél a Hét Ház pecsétjével, amelynek
fedezetéül a család ifini aranyletétje szolgált, és jó kétesztendei
perselyezést takarított meg a külvilági papnak. Fejedelmi tiszteletdíj, de a
vele járó megbecsülést nem a puszta összeg fejezte ki, hanem ahogyan
folyósították: stílusosan és elegánsan, egyik fél méltóságán sem ejtve csorbát.
Pénzeszsákokat csak holmi ágrólszakadt kalandozónépségnek szokás a kezébe
nyomni. Fra Salernus azonban nem kalandozó, gondolta Gorbud; és mi sem vagyunk
kormos törpék, akik úgy belefeledkeznek a vagyonuk gyarapításába, hogy nem jut
idejük az illemtudásra. Egy kormos törpe például most alighanem elvonulna a
szállására, sört vedelni vagy az aranyát számolgatni, mint aki jól végezte
dolgát. Ő ezzel szemben visszafordult és ismét alászállt a bányaerőd mélyére,
fáklyafényes folyosókon és galériás sziklacsarnokokon át. A dombormíves
bronzkapukat varázsrúnák és pörölykezű strázsák védték; de amerre Gorbud
elhaladt, a felvillanó rúnák ismerősként üdvözölték, az őrök pedig mély
meghajlással tárták ki előtte az ajtószárnyakat.
Az utolsó ajtó tölgyfából volt, nem silbakolta senki, rúnát is
csak egyet bújtattak el a vasalásában; de az az egy megállított volna bárkit,
aki ellenséges szándékkal érkezik. Vagy ha nem bír vele – hiszen minden erőnél
létezik nagyobb erő –, hát ráomlasztaná az egész bányaerődöt.
Gorbud lenyomta a kilincset és benyitott. Az apja odabent valami
képes erv széphistóriát olvasgatott; most félretette, lecsippentette orráról az
összecsukható pápaszemet és hunyorogva nézett föl rá az ágyból.
– Elégedett volt a pap? – kérdezte.
Gorbud vállat vont. – Az a fontos, hogy te elégedett vagy-e. –
Odahúzott az ágy mellé egy támlás széket és letelepedett rá nehéz
díszöltözetében.
Az öreg törpe kurtán, szárazon fölnevetett.
– Az idő múlásával nem lehet cicázni, fiam. Fra Salernus csak a
nyavalyáimból tud kigyógyítani, a vénségemből nem. Most épp nem fáj és nem
hasogat semmim, de nemsokára fog… és egy hét múlva megint ott leszek, ahol a
part szakad.
– Akkor újra hívatjuk a papot.
– Megfigyelted, hogy minden alkalommal kevesebb ideig húzom? Sok
pénzébe kerülök így a családnak.
Gorbud megrázta szakállas fejét – A családnak az kerülne sok
pénzébe, ha nélkülöznie kellene téged. A tudásodat, a tapasztalatodat és a
tekintélyedet.
– Pedig muszáj lesz. – Az öreg törpe elmosolyodott, összefűzte
ujjait a tarkója mögött és hátradőlt a hímzett vánkosokon. Ritkuló haja alatt
csúf májfoltok virítottak, hajdan-izmos felsőkarján ráncosan és löttyedten
lógott a bőr. – Nyakunkon az ünnepély.
– A kihívások napja? – Gorbud megvető horkantást hallatott. –
Minket az nem érint, a többi család belügye. Barbár szokás, csak azok hódolnak
neki, akik nem tisztelik az atyáikat.
– Mostantól mi is fogunk.
Gorbud összerezzent, mint akinek sündisznó bújt a szakállába. –
Ezt nem gondolhatod komo…
– Egyelőre még én vezetem a családot – vágott a szavába az apja.
A tekintetét nem tompította el a kor; ugyanolyan szúrós és ellentmondást nem
tűrő maradt, mint kétszáz éve. – Nem a te tiszted megszabni, mit gondolhatok és
mit nem. Értetted?
A fiatalabb törpe nagyot nyelt. – Igen – felelte engedelmes
főhajtással.
– Én az összes párviadalt láttam, a legelső óta, amikor Wringart
kihívta a mostohafia. Rajtam kívül senki sincs már az élők sorában, aki ezt
elmondhatná magáról. Te akarsz engem kioktatni róla, mi történik Kervya
mezején?
– Bocsánatodért esedezem – sütötte le a szemét Gorbud.
– Mielőtt meghalnék, kijelölöm az utódomat – folytatta az öreg.
– Ugye tudod, hogy nem te leszel az?
A fia bólintott. – Ord – mondta.
– És azt is, hogy miért éppen ő?
Gorbud lassan felnézett, végigsimított fonott szakállán.
– Én a saját bányáinkat vezetem, Ord a koncessziókért felel –
felelte. – Több tapasztalata van a kopasz állúakkal és ügyesebben bánik velük.
– Pontosan. – Az öreg törpe ajkára ismét kiült a fonnyadt
mosoly. – Jó látni, hogy az agyad nem zápult meg teljesen. – A bal keze középső
ujjáról lehúzott egy nehéz aranygyűrűt; odanyújtotta a fiának. – Ezt még ma
átadod Ordnak.
– Úgy lesz – bólintott Gorbud habozás nélkül, az ékszert a
szakálla alá rejtve.
– Az ünnepségen bejelented, hogy igényt tartasz a család
vezetésére. Ord tiltakozni fog és kihívást intéz ellened. Megvívtok egymással,
persze nem életre-halálra. Te maradsz alul, és hűségesküt teszel neki. – A
ráncos mutatóujj kivont kardként bökött előre. – Miért kell ennek így
történnie?
A fiatalabbik törpe nem siette el a választ. Homloka mély ráncokba
gyűrődött.
– A többi család kopasz állú – mondta végül. – Ha kihívás nélkül
váltunk vezetőt, túl erősnek hisznek minket… vagy túl gyengének, ezt Ord jobban
tudja. – Vállat vont. – A végeredmény szempontjából mindegy. Óvatosságból vagy
elbizakodottságból, de megpróbálnak megbuktatni minket. A saját egyik
oldalágukat ültetni a helyünkbe, vagy valami hasonló.
– Persze nem sikerülne – vette vissza a szót az apja. – De a
belviszály nem használna se nekik, se nekünk. Minden család veszítene rajta. –
Parancsoló mozdulatot tett az állával. – Eredj Ordhoz! Tájékoztasd és add át az
örökségét.
Gorbud felállt és tisztelettudóan meghajolt, nem túl mélyen, de
keresztbe tett karokkal. – És veled mi lesz, atyám? – kérdezte nyugodtan.
Az öreg törpe a széphistóriás könyv után nyúlt. – Többet nem
hívod hozzám Fra Salernust – mondta. – És megesküszöl, hogy nem fogod bántani.
– Bántani? – Gorbud szemöldöke a homlokára szaladt. – Már miért
bántanám?
Az apja az orra alá dugta a könyvet, egy pajzán
hálószobajelenetet ábrázóló fametszetnél felütve. – Amiért ilyen disznóságokat
csempész be egy haldokló aggastyánnak – felelte mogorván. – Most pedig szedd a
lábad!
Miután az ajtó becsukódott a fia mögött, az öreg törpe tovább
lapozott a könyvben. Az ötvenedik oldal után a lapok össze voltak enyvezve,
középen téglalap alakú nyílást vágtak beléjük. A titkos rekeszben egy sárgaréz
orvosi fecskendő lapult, kétfelől félköríves ujjtámaszokkal. Kutya közönséges
szerszám lévén, a fürkésző-védelmező rúnák nem figyeltek föl rá, hisz nem
tartalmazott semmit, csak levegőt.
Az is elég lesz, gondolta az öreg törpe, miközben felül
elszorította a bal karját, hogy jobban lássa a verőeret, ahová szúrni fogja.
Raoul Renier
...
Kiegészítés:
A riegoyi törpe klánokról
(részletek Shóg Braggaborgh Az elszakadottak
című fóliánsából)
A bórogi
elszakadás után, a sokévnyi bolyongást követően négy hajó érkezett az Ustach-
szigetekre!
… az évek során
kiváló hajósokká váltunk a hét család hét házzá fejlődött, és nagyszerű
vezetőinknek hála megvetettük jövőnk alapját!
… A hét család
mára 24 családra gyarapodott. A Hét Házat 17 család alkotja…
A Hét Ház vezető
családjai: Raggar, Sharbadd, Gazgúb, Braggaborgh, Faddarth, Derbaras, Tarbadsadd.
… a Hét Ház
nagycsaládjai szoros kapcsolatot tartanak fönn a Sósöböl összes családjával!
… a legérdekesebb
összefonódás a Gazgúbok és a neves Hat Kard Szövetségét vezető Sughbarghok
között a leginkább érdekes. A házasságok és kereskedelmi szerződéseken kívül
azt rebesgetik egyes források, hogy a Hat Kard Szövetségét meghatározó viadalok
következőjén Ord Gazgúb kihívja nemes unokabátyját a Dicső Feród Harrlih
Sughbraghot!
Aspin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Na mit gondolsz...? Írd le, így megtudjuk mi is!