2015. július 16., csütörtök

LUMINA LARP 2015 – JÚLIUSI HELYZETJELENTÉS

Generálszervezői meeting és tervezés a Lumina Cornu klubtermében. A képen: Aspin és Agnus

DOLGOZUNK
Az elmúlt hetekben a „segítségkérő” poszt óta nem írtunk sokat a játékról, néhány fb posztot kivéve, amit az event oldalára kiraktunk. Nos azért, mert közben folyik a munka. Még gyorsan letudtuk a nyári szezon utolsó 3+1 kalózpróbás restanciáit, majd szinte azonnal előtérbe kerültek a LUMINA LARP projectek. Van mit csinálni az tuti!

DESIGN
Nyilván ez a szembetűnő, hogy igyekszünk egyre profibb külsőt ölteni. Szeretnénk, ha a LUMINA LARP méltó módon tudná képviselni a hazai larper életet, akár külföldön is. Ehhez persze az is kell, hogy időről-időre felülvizsgálva a munkánkat tudjunk szembenézni, azzal, ami nem jó. 2013-ban talán arra volt idő, hogy némileg rendezzük a LUMINA LARP BLOG felépítését. A külsőt viszont az akkor készített animáció szabta meg. Idén egy kicsit több munkával, de létrehoztunk egy szebb blog felületet, ami reményeink szerint időtálló lesz. Idén sokat köszönhetünk Urbán Viki grafikusunk tehetségének, aki profibbnál-profibb plakátokkal és grafikai megoldásokkal teszi vállalhatóvá, sőt vizuálisan élvezhetővé elképzeléseinket. Ez itt a reklám helye! Az Urbán Grafika szívesen segít nektek is, ha ilyen szolgáltatásra van szükségetek. Mi a maximális elégedettség mellett, csak ajánlani tudjuk!  

Ez az első megjelenő plakátrészlet, amiből már kiderül néhány dolog. Pl.: ott lesznek a larpon a 2014-es "avatarok".

TÖRTÉNET
A játék történetét, igazából hozzátok igazítottuk. Emlékeztek még erre a SZAVAZÁSRA? Ezt közvetlenül a 2013-as tábor után raktuk ki annak érdekében, hogy a frissen szerzett élményektől vezérelve és a lendületeteket felhasználna, szavazzatok, hogy milyen stílusú játékot szeretnétek 2015-ben. Az opciókat sem hasraütés szerűen írtuk ki, hanem odafigyeltünk arra, amit mondtatok a játék közben/után. Az összegyűjtött igényeket soroltuk, illetve kínáltuk fel számotokra. Igaz, hogy nem túl sok szavazat érkezett, de annak többsége egy urbánus, azaz helyi, települési legendát javasolt a történetnek. Ez alapján az első gondolat, már 2013. szeptember-októberében megszületett. Az elsőt követte az átdolgozott második, majd kicsit később (2014. október) a harmadik story. Utóbbinak átdogozott változata kerül elétek augusztus végén. Tartva az ígéretünket egy kis falut fogunk felépíteni, ahol a település életét kell a játékosoknak megjeleníteni és egy helyi „legenda” kibogozása lesz a cél. Napok múlva (07.17. - péntek), remélhetőleg a határidőt tartva, be tudjuk mutatni a hangulatkeltő novellát, melyet John J. Sherwood a Hőseposz és más nagysikerű M.A.G.U.S. művek szerzője készít. Történetünk alakításában továbbá részt vesznek a mai M.A.G.U.S. irodalom elismert tagjai, mint Jan van den Boomen, vagy Eric van Dien. Innen is nagy köszönet a támogatásukért! 

SZABÁLYOK    
Ezen  a fronton is nagy munkában vagyunk! Mint kiderült a szabályrendszerek megjelenésének első határidejét nem sikerült tartanunk, de reményeink szerint július ~20-a környékén ezek is megjelenhetnek. Itt is óriási szerencsénk van, mert larp tanácsadóink, Kildar és Sonir nagy hévvel és szakértelemmel igyekeznek megtalálni rendszereink gyengepontjait. Köszönjük! Találtunk is jó néhány rést a pajzson, melyet most tapasztgatunk be. A rendszereket nem kezdtük teljesen a nulláról, mert a 2013-as már egészen használható képet mutatott, inkább sok apró változás várható a kasztok részleteiben. Változik a töltési metódus, egy kicsit több lehetőséghez jutnak a szerencsevadász kasztok, enyhítettünk a fegyverek szabályain, frissül a bestiárium és mágiarendszer is a korábbinál jobban kiegyensúlyozott lesz. Fontos! Idén is biztosan lesznek új kiegészítő szabályok, melyek csak erre a játékra érvényesek!

Sok-sok ilyen skicc és tervezgető papíros született, melyek egy része a kukában landolt, a többivel találkoztok a larpon.

DÍSZLET – KELLÉK – JELMEZ
Szeretnénk jó pár látványos elemet felvonultatni. Ez biztosan erős oldalunk lesz ebben az évben is. 2014 nyarán, már építettünk erre egy másik projectet, ott van a tavaly vásárolt és még be sem mutatott várdíszlet, a falu alap épületeit már papíron megterveztük (lesz belőle majd egy tucat), illetve több látványos díszletelemet, vagy plusz „kalandos” helyszínt is beillesztettünk a játékba! A kellékek terén jól jöttek a 3+1 Kalózpróba beszerzései és már, vagy megvásároltuk, vagy készítjük a „történeti” kellékeket is. Illetve lesz idén is egy új „larp monster”! Persze nem a gyermekeknek épített TULULUról beszélek és talán nem is fog olyan nagyot ütni, mint egykor (2011) a KŐ GÓLEM, vagy nem lesz olyan barátságos, mint ORI goblin, de reményeink szerint ez is elnyeri a tetszéseteket!  

Épp befejeztük a remek hangulatú terepbejárást, melyet megörökítettünk egy selfivel. 

AUGUSZTUSI FINISH
Bele sem merek gondolni, hogy mennyi feladatunk van…! :/ Most a hajrában fognak érkezni a jelentkezések és az előtörténetek. Ezekkel a beérkezés sorrendjében és a korábban meghatározott módon fogunk foglalkozni. Kérlek benneteket, hogy az ALAP INFÓK között leírtakat igyekezzetek pontosan betartani, mert ezzel is segítitek a munkánkat! Mostantól hetente legalább egyszer, de lehet, hogy többször is luminás építőnapokat tart csoportunk, melyeken igyekszünk az építőtábor munkáit előre legyártani. Kemény hetek várnak ránk, de megéri, ha összejön egy remek játék! Nektek pedig egy 2 évig kitartó emlék.

JELENTKEZÉSEK
Mai állás szerint 75 fő fb eventes jelentkező és 1 fő hivatalos jelentkezőnk van! :D Nem félünk, hogy ez így marad, de a saját érdeketekben (előtörténetek miatt) küldjétek a hivatalos jelentkezéseket is! ;)

Ééééés… végül, azoknak a keveseknek üzenem, akik még vacilálnak, hogy esetleg jelentkezzen-e hozzánk segítőnek, hogy: „NAGY SZÜKSÉG VAN RÁTOK! GYERTEK! SEGÍTSETEK NEKÜNK!”

-          SEGÍTŐNEK JELENTKEZEM! (cikk)
-          A JÁTÉKRA JELENTKEZEM! (alapinfók)
AcC



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Na mit gondolsz...? Írd le, így megtudjuk mi is!