2015. július 24., péntek

MEGÉRKEZTEK A 2015-ÖS SZABÁLYRENDSZEREK!


A cím már magában rejt minden fontos információt, így csak egy kis tartalmi kiegészítést írok nektek. 2013-ban egy egészen új rendszert sikerült kihoznunk, mely már az akkori kritikák szerint is közelített a használható larp szabályok kategóriához. Az volt  3. komolyabb próbálkozásunk. Persze, tudtuk, hogy korán sem tökéletes, ha egyátalán létezik olyan... Nos! Idén folytattuk! Most sem bántunk kesztyűs kézzel a rendszerrel! Ehhez viszont olyan "szakértőket" kértünk fel (akik nálunknál is több rendszerrel ismerkedtek meg, vagy játszottak benne), hogy keressék meg a saját szemüvegükön keresztül a hiányosságokat. Sonir és Kildar remek alany volt ehhez! Innen is nagy köszönet jár nekik, hogy sok-sok órát áldoztak az áttekintésre, a változtatásra és az érvelésre, hogy azt mi rendszer alkotók is el tudjuk fogadni felvetéseiket. A munkakapcsolat kitűnően működött! A kegyetlen őszinteségre épült, mely olykor okozott kisebb nagyobb elvi vitákat, de racionális szemléletünkben nem engedtük, hogy elragadjanak, vagy becsapjanak minket az érzelmeink, inkább az érvek döntöttek! Az tény, hogy alapjaiban a 2013-as rendszer nem változott (egyetlen M.A.G.U.S. larpként nem is akartuk elveszteni a rendszer sajátos karakterét), de szerintünk most ügyesen ki van balanszolva és sok szempontból egyszerűsödött. Erről árulkodik az is, hogy csak a szabályrendszerben közel 100 kisebb-nagyobb változás történt és ehhez adhatjuk hozzá a mágiarendszer, a kiegészítő szabályok és a bestiárium változásait, újdonságait. Bizonyára, most is lesz köztetek olyan éles szemű játékos, aki fel tud vetni 1-1 építő kritikát. Ezeket természetesen meghallgatjuk, sőt a játékot követően ezeket 2013-hoz hasonlóan összegyűjtjük és átgondoljuk.

Ne feledjétek! Minden rendszer annyit ér, amennyit betartanak belőle! Kérünk mindenkit, hogy alaposan tanulmányozza át a szabályokat, mert igen is ez az alapja a minőségi játéknak!


Jó olvasgatást, karakteralkotást és felkészülést kívánunk! Ne feledjétek a történeti mankót! 

AcC 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Na mit gondolsz...? Írd le, így megtudjuk mi is!